A Spree-kanyar északi oldalán álló egykori, Gotthilf Ludwig Möckel tervei alapján készült Versöhnungskirche (a Megbékélés temploma, 1894) Berlin 1945-ös felosztásakor a francia-szovjet szektorhatárra került. Bár 1950 és '61 között útlevélvizsgálat feltételével engedélyezték a vasárnapi miséket benne, a betonfal felépítése után megközelíthetetlenné vált.
A szöveg forrása: Szakrális építészet blog, Katona Vilmos;
-
Berlini Fal emlékhely, 1997-98.
- Kolhoff & Kolhoff Architekten, Stuttgart
- A "Megbékélés Kápolnája", 1999-2000.
- reiterman/sassenroth architekten, Berlin
- >> a térképünkön itt;
- ld. még: Wikipédia;
Az eredeti templomot 1985-ben kelet-berlini rendeletre felrobbantották, a híressé vált Bernauer Straße határon álló házainak húsz évvel korábbi sorsára juttatva. A fal bontása után idő kellett a terület rendezésére, de az egykori, 'senki-földjének' nevezett határmezsgye sávja ma is elementáris határvonalat képez.
1998-ban Hans Kollhoff berlini építész a fal egy szeletét megtartva vagy visszaépítve a helyszínre fal-emlékművet tervezett. A fal tengelyére merőlegesen állított acél pengefalak az elvágó falat elvágó élek. Az emlékmű nem lehetne teljes a szemközti Versöhnungskirche helyén épült Megbékélés Kápolnája nélkül.
Több más németországi példához hasonlóan a kápolna gyülekezete kivette részét a tervezés menetében is. Az eredeti tervek a beton és üveg anyagát választották, a közösség azonban ezek helyi, negatív olvasata miatt ellenállt. Az új terv természetes anyagok: fa és föld jegyében született.
A kápolna kettős gyűrűt alkot a gabonával bevetett határmezsgye azon területén, amelyet a lerombolt templom körvonalait jelző, murvával feltöltött terület jelöl ki. A külső gyűrű az ellipszoid alaprajzi vonalra merőlegesen állított fa lamellák sűrű sorozatából áll. A belső gyűrű ugyancsak ellipszoid, fala döngölt föld.
E kápolnának valódi centruma nincs, a belső körök szerkesztését a történelem és a liturgikus hagyomány közösen határozta meg. A centrális teret három, egymással hegyesszöget bezáró tengely hatja át. Az egyik az eltűnt városnegyed beépítési vonalához alkalmazkodik, a volt templom történeti axisával párhuzamos, míg a másik csillagászatilag tájolt, kelet-nyugati. Mindkettő egy-egy karéjt jelöl ki a hengerfal keleti oldalán, jelezvén a kettős rendeltetést, a múlt és a jelen összemetsződésének helyét.
Az első apszisban a mennyezeti fény a történeti oltár favázára és az egykori templom felfejtett alapjaira világít, az új apszis láthatatlan íve a fal részévé válik. Fölötte tetőablak; a bronzkereszt, az olvasóállvány, az oltár és a szentségtartó közös helyen vannak. A kettős orientációt egy nyugati apszis és karzat ellensúlyozza, amelynek tengelye a két előbbi szögfelezője. E három karéj összességében centrális teret definiál.
A fal egy vorarlbergi osztrák iparművész, Martin Rauch munkája nyomán készült. A hely építőanyaga a föld, amely a lerombolt házak és templom téglaporával keveredik. Papi áldással, s a helyiek szertartásával kísérve a Versöhnungskirche földbe temetett maradványainak porát a nedves földfal rétegei közé terítették. Így épült az új kápolna rétegről rétegre. Bár a kápolna csupán a történelmi romokat befoglaló kettős paraván, a hely története nélküle érthetetlen lenne. A kápolna az egykori világ anyagaiból, teréből és levegőjéből épült új alkotássá. A külső és belső kör között átmeneti, hol vastagabb, hol vékonyabb terek adódnak. A vékony lamellák közé ékelődő fémkapun át kijutva az út egy harangláb felé vezet: a város e részére többé nem tudunk közönnyel tekinteni.
