Peter Davey:
A halál rítusa
Architectural Review. 1999. január - ford.: mB
Bár ez a temető Berlin nyüzsgő központjától távol esik, a terek minősége, a fények, az anyagok gazdagsága a most épülő Kancellária épületével való rokonságát mutatják.
A krematórium nehéz ügy. Nyugaton a holtak elégetésének nincs igazán kialakult rítusa – sőt, a testek és a tűz ilyetén kapcsolata mindössze egy évszázada legális, amit nehéz elfogadtatni az elhantoláshoz, a koporsó képzetéhez szokott emberekkel - a kiváló előképek ellenére. Egy krematórium tervezőjének egy modern társadalomban ráadásul figyelembe kell vennie a tényt, hogy a halottuknak a végső tisztességet megadók hívők és nem hívők is lehetnek. Nincs általánosan elfogadott vallás, bár a kereszténységről valami halvány kép sokakban él. A temetéseken összegyűltek kinyilvánítják az eltávozott iránti szeretetüket, az élőkkel való összetartozásukat, és formálisan búcsút vesznek az élet színpadáról távozótól.
Az Axel Schultes–Charlotte Frank tervezőpáros nagyon megijedt, mikor megnyerte a Berlin dél-keleti részén lévő baumschulenweg-i krematóriumra kiírt pályázatot. Olyan feladat volt ez, amihez nagy érzékenység kell, de nem érzelgősség; ünnepélyesség, de nem pompa; gyász, de nem borzalom. Tervük egy barlangszerű, absztrakt ligetet formáz, amelybe a mennyei fényt égigérő fák hozzák le. Középen egyszerű, kerek medence áll, az oldalt túlcsorduló vízen egy tojás úszik – az élet szimbóluma (ez az épület egyetlen giccses része).
Megérkezvén a temető XIX. századi kapuépítménye fogad, majd továbbhaladunk az új, kelet-német elődjét felváltó szimmetrikus épület felé vezető tengelyen. A középtengelyben lévő igen karcsú és magas bejárat szinte vonzza az embert: mögötte feltárul az égbolt és a hihetetlenül burjánzó régi erdő. Ez az NDK-s időkben temetőként nem volt használható, ma már igen, bár már kevés itt a sírhely. A lépcsőkön feljutva a hatalmas térbe, az absztrahált ligetbe érünk, ahol a szabálytalanul elhelyezett oszloperdő nyugodt, elmélyült pillanatokat biztosít. A hozzátartozók a három kápolna valamelyikében lezajló szertartás előtt és után itt várakozhatnak. Itt alkalom adódik az elvonulásra, beszélgetésre, gyászolásra, a búcsúzásra.
A liget-csarnok köztér. Az ebből nyíló, az adott eseményhez igazodó méretű kápolnák viszont a gyász és búcsúzás személyes terei. Ablakai kifelé, a temetőbe és a bejárati útvonalra néznek. A napfényt automata zsaluzat szabályozza. Minden rendezett, nyugodt, szervezett. A krematórium testek százait tudja fogadni, nagysága mégis finomságában: a liget, a sír és a barlang archetípusának ebben a nemes szintézisében van.
Megindító az épület őszintesége, a hangok, terek finom együttrezgése. Nincs látogató, aki kivonhatná magát az oszlopok csúcsáról induló, a falakon végigfutó, Peter Zumthor vals-i épületét felidéző csodálatos fénysávok hatása alól. Megfogtak a kivitelezés tökéletlenségei is, mivel (bár ez a fotókon nem látszik) a betonfelület (Zumtoréval szemben) nem sikerült tökéletesre. Az épülettestet rések, repedések sebzik fel, saját tökéletlenségünket, butaságainkat, emberségünket példázva. Az épület egésze az alázat, a méltóság, a nagylelkűség, a szeretet hangján szól.
* * *
Az épület díszletként szerepel az Aeon Flux című fantasztikus filmben.
>>> a térképünkön itt.
A képek (nagyrészt) a detail.de honlapról származnak - ott több, részletesebb, nagyítható; metszet és csomópont is.