Nofertiti portréja az Amarna-kor fáraója, Ehnaton feleségének festett mészkő büsztje; az ókori Egyiptom egyik leghíresebb művészeti alkotása. Ma Berlinben, a Neues Museumban őrzik.
A büszt egy szobrásztanulmány Thotmesz, az egyik legrégebben élt, név szerint ismert szobrász amarnai műhelyéből. Az élethű szobor feltehetőleg azért készült, hogy Nofertitinek ne kelljen többször is modellt állnia a különböző készülő szobrokhoz, festményekhez – ez megmagyarázhatja azt is, miért hiányzik a szobor egyik szeme, hiszen a festményeken az egyiptomi művészet hagyományai szerint profilból ábrázolták az emberalakok arcát. A portré a fiziognómiai sajátosságokon kívül Nofertiti egyéniségét és lelki sajátosságait is érzékelteti, biztosra vehető, hogy a művész élő modell után dolgozott.
2009 májusában közzétett hírek szerint Henri Stierlin svájci művészettörténész úgy gondolja, a szobor huszadik századi hamisítvány. Feltételezését a szobor vállainak formájára alapozza (szerinte ez a stílus a 19. században alakult ki), valamint a hiányzó szemre és a szecessziót idéző arcvonásokra. Ezenkívül megjegyezte, hogy a korabeli német ásatási naplókban nem szerepel, első említése tizenegy évvel későbbről származik, és Borchart évekig ki sem állította. Dokumentumok alapján azonban Borchardt szerepeltette a szobrot a talált leletek közt, de értéktelen gipszszoborként, hogy könnyebben ki tudja csempészni Egyiptomból.
Komputertomográfiás vizsgálatok bizonyították, hogy a szobor arcát alkotó vakolatréteg alatt pontosan ugyanúgy van kifaragva az arc a mészkőből, mintha az eredetileg kőből készült szobrot később fedték volna le a külső réteggel. Ez az eredetiségét bizonyítja, mert 20. századi művész valószínűleg nem faragta volna ki ilyen pontossággal a követ, ha tudja, hogy úgyis le fogja fedni vakolattal. Ez cáfolja azt a szóbeszédet is, hogy az eredeti Nofertiti-mellszobor elveszett és a jelenleg a múzeumban őrzött példány egy másolat, amelyet Hitler készíttetett, akinek nagyon tetszett a szobor és ragaszkodott hozzá.
(A fenti szöveg a Wikipédiából átemelve.)
* * *
Nofertiti teste
(Kis Varsó művészcsoport, 2003; a Balkon cikkéből átemelve)
A Kis Varsó legismertebb projektje a Nefertiti teste (2003), melynek egyik figyelemreméltó aspektusa az volt, hogy a mű maga valójában csak néhány óráig létezett a maréknyi szemtanú elõtt, kik kiválasztottként valóban megtapasztalhatták azt. Ugyanakkor a mű volt a témája a Velencei Biennále magyar pavilonjának is 2003-ban. Ironikusnak is tekinthetõ, hogy a „fő esemény” látogatói Velencében mindössze másodlagos és részleges reprezentációját láthatták a műnek, melyben a híres ókori mellszobor idõszakosan egyesült a művészek által modellezett kortárs testtel.
A Kis Varsó azon mesterkedett, hogy elmozdítsa a Nefertiti büsztöt a nyugati muzeológia piedesztáljáról, ahol az úgy állt, mint valami ereklye, hogy egyesítse a feltételezett testtel; a drámai találkozás a berlini Egyiptomi Múzeum kiállítási vitrinének szakrális terétől egy méterre történt. Az egyesített szobor a két rész számos antagonizmusát kibékítette, a klasszikus és a kortárs, a megfizethetetlen és megfizethetõ, bizonyos és ismeretlen, a fenséges és a hétköznapi hatásosan kombinálódott egymással. A mellszobor faragott márvány, a test pedig bronzöntvény, elkerülvén a stilisztikai egység bármely látszatát, ugyanakkor igényeli a néző reakcióját és aktív közreműködését, tekintettel a Nefertiti testének ötlete által felvetett milliónyi kérdésre. A szituáció Jacques Derrida megjegyzését idézi, mely szerint „mind a néző, mind pedig a műtárgy a lehetőségek tárházát rejti”.
A Nefertiti teste projekt sikere egy lepecsételt műalkotás felnyitásában rejlik. Megzavarta a tárgy szokásos és bevett identitását, felszabadítva a mellszobrot a kortárs újraértelmezés számára. Nefertiti visszanyerte saját személyes történetét, megszabadult szakrális fényétől a létezésében váratlanul bekövetkező új esemény által.
Ugyancsak fontos arra rámutatni, hogy jellemző módon a Kis Varsó-féle akció mindössze időszakos újraértelmezése volt egy műtárgynak, és nem okozott állandó változást a fizikai objektumban, mindössze annak hatásaiban. Hogy ismét utaljunk az elmozdítás fogalmára: a test Budapestről Berlinbe utazott, Nefertiti büsztjét pedig elmozdították a talapzatáról, hogy találkozzon a testtel. A test maga aztán Velencébe került, ahol azt kiállították, de jelentését csak a hiányzó fejjel együtt nyerte el. Ahogy Derrida hangsúlyozza: „Egyetlen elem sem működhet jelként, anélkül, hogy egy másik elemre utalna, mely maga nincs egyszerűen jelen.”
- Berlin nem adja vissza Egyiptomnak a Nofertiti-mellszobrot;
- Kronológia - a mellszobor története (angolul);
- Neues Museum - a honlapunkon;
