A klasszikus és reneszánsz elemeket kombináló épület sokak szerint Berlin legcsodálatosabbika, ma európa egyik legfontosabb nemzetközi kortársművészeti kiállító- és rendezvényközpontja. 1881-ben Iparművészeti Múzeumként épült a bauhaus-alapító Walter Gropius nagybátyja, Martin Gropius tervei alapján.
A második világháborúban komolyan megsérült, kis híján lebontották egy tervezett autópálya miatt – ezt Walter Gropius akadályozta meg. Bár 1966 óta védett műemlék, a felújítása csak 1978-ban indult meg, ekkor kapta a Martin Gropius Bau nevet; 1990-ig a Berlini Fal miatt csak a hátsó bejáraton volt megközelíthető. 2000-ben a szükséges korszerűsítéseket a Hilmer, Sattler and Albrecht iroda végezte.
>>> a térképünkön itt.
2007-ben volt Frida Kahlo születésének századik évfordulója. A festőművésznő körül kialakult kultusz erőteljes színhasználatából, illetve Mexikó életvidám kultúrájának és saját tragikus életének ötvözetéből származtatható.
A 120 képből álló bemutató Frida Kahlo eddigi legnagyobb kiállítása.
A festőnő életéről szóló Oscar- (és sok más) díjas filmben a főszerepet Salma Hayek alakította (2003):
1922, Mexikóváros: Frida élvezi diákéveit és az egyre inkább rajongó férfiakat. Barátja, Alejandro (Diego Luna) sok érdekes embernek mutatja be, többek között Diego Rivera (Alfred Molina) festőnek. A felhőtlen időknek egy szörnyű buszbaleset vet véget. Frida hosszú időre ágyba kényszerül. Barátja elhagyja, csak szülei tartják benne a lelket. Édesapja festőkészlettel ajándékozza meg és Frida elkezd alkotni. A lábadozás után újra felkeresi Diego Riverát és megmutatja neki festményeit. Diegót lenyűgözi a lány vad tehetsége. Összeházasodnak és a kor legirigyeltebb és legünnepeltebb párjaként élnek a szabados erkölcsű művészvilágban. Mindketten elkötelezett kommunisták, vendégül látják a száműzött szovjet Trockij-t (Geoffrey Rush) és feleségét (Margarita Sanz), de Fridának emellett még egy igazi kapitalista, Nelson Rockefeller (Edward Norton) is udvarol.
