A modern városi ember számára a természeti környezettel való barátkozás részleges kapcsolatokra korlátozódik, ehelyett sokkal inkább kötődik emberalkotta dolgokhoz: utcákhoz, házakhoz. A német születésű amerikai építész, Gerhard Kallmann mesélt egyszer egy ezt nagyon jól illusztráló történetet. A második világháború végén szülővárosát, Berlint ismét meglátogatva szerette volna megtalálni a házat, ahol felnőtt. Ahogy az várható volt, a ház már eltűnt, Mr. Kallmann elveszve érezte magát. Aztán hirtelen észrevette a tipikus járdaburkolatot: azt a járófelületet, amin gyerekként annyit játszott! Ekkor a hazatérés erős érzése lett úrrá rajta.
Norberg-Schulz, Christian: Genius Loci: Towards a Phenomenology of Architecture. New York: Rizzoli International Publications, Inc., 1979.
Kerékgyártó Béla küldésében pár képi adalék (Hans Christian Adam: Berlin. Porträt einer Stadt/Portrait of a City. Taschen 2007.):
És két saját fényképe:
1989. március 13. hétfő
Éjszaka álmomban hazautaztam Magyarországra. Az álomból a budapesti járdák látványa maradt meg a legélesebben: a piszkosszürke aszfalt, amely itt-ott olyan töredezett volt, mint a kiszáradt sajt. Ez a járdakép már hónapok óta kísért, s Berlinhez képest ez jelenti az otthont. A berlini járdák nincsenek aszfalttal leöntve. Kövekkel, gránitlapokkal, apró bazaltkockákkal vannak kirakva - olyan türelem kellett az elkészítésükhöz, amely Magyarországon már évtizedek óta ismeretlen. Láttam olyan járdát, amelyik hét sávból állt - és persze csupa természetes anyagból. Az ilyen járda nemcsak gyönyörű - Berlin a járdák városa! -, hanem praktikus is: soha nem lehet piszkos, legalábbis nem úgy, mint az aszfalt. Amikor a múlt hónapban itt járt Mészöly Miklós, ő mondta valami másnak a kapcsán, hogy a természetes anyag ellenáll a piszoknak. Valóban: egy falusi földút soha nem piszkos. A budapesti járda viszont a természetellenes piszok melegágya: mocsokkal, porral, olajfoltokkal és ismeretlen eredetű, megkövesedett szennyekkel tarkított gyalogút - egy vesszőfutás terepe.
Földényi F. László: Berlini napló, 1988-89 - Földényi F. László: Egy fénykép Berlinből; Liget Könyvek, 1995.(részletek)
A berlini járda
A nevezetes helyeken túl a berlini járda (számomra) önmagában is érdekes: a sokszor elpusztult és újjáépített város egy állandó eleme: az átlósan rakott (és könnyen felszedhető-visszarakható) gránittömbök, a széleken kiskockakövekkel... Nívós, strapabíró és identitáshordozó elem is.
Ez persze alkalmas lehet az idő mindenféle lenyomatának, akár emlékezőköveknek, vagy a Fal egykori vonalának magába foglalására is, de a puszta léte, állandósága, tartóssága önmagában is nagy érték, alapzat.
* * *
