A Lolát én fedeztem fel. Nem olvastam, nem hallottam és nem vártam el semmit, Tykwer egy korábbi filmjét sem láttam, csak volt 90 percem meg egy helyem a hetedik sorban. És amikor kialudt a fény és peregni kezdett az első tekercs, éreztem, hogy ez most olyan lesz, amilyen a Westendben a 3D mozi kéne legyen, de amit meg sem közelít, hogy itt most mindentől elszakadok, mindjárt egy új világba csöppenek, és megjelent Suszter úr, az idegenvezető, hogy elmondjon egy néhány nagyon fontos dolgot, mielőtt végleg becsúsznánk a Krónosz tágra nyitott alagút-szájába. (...)

Ja és annyira élethű volt, hogy Lola lehelletét is éreztem, nem kell külön csövecskéből vizet permetezni, meg a széket mozgatni alattam. És ha még van néhány ilyen rendező, mint Tykwer, akkor interaktív mozi sem kell egyhamar, jobb ha a joystick a rendezőnél marad.

A futás hátteréül Berlin utcái és házainak szürke homlokzatai szolgálnak. Tom Tykwer rendező láthatóan olyan élvezettel filmezi az utcát, mint Wim Wenders tette fiatalkorában, csak a tempó gyorsult fel. Mellékutcák, átjárók, szürke műkőhomlokzatok, tágas terek a múzeumi negyedben – a képek a régi Berlin hangulatát igyekeznek megidézni. (...)

A jó sikerfilmhez sztárok is kellenek, akikkel jó érzés azonosulni. Hőseinket egy akciófilm kétdimenziós figuráinál ugyan nem sikerül alaposabban megismerni – szívük mélyén jók, elszántak és szeretik egymást: ennyi! –, de a két főszereplő, Franka Potente és Moritz Bleibtreu ebben tökéletesen helytállnak. Az új német sztárkultusz e két ifjú alakja A lé meg a Lola után nemcsak a német nyelvterületen, de a nemzetközi porondon is ismertté váltak.

A szemelvények forrásai:

• A hiányzó másodperc - a Filmtett.ro írása;
• Szívük mélyén jók: ennyi! - ugyancsak Filmtett;